Mindennapi luxus

Boldognak lenni karantén idején? Szerintem lehetséges

Nem, nem őrültem meg és napszúrást sem kaptam az erkélyen. A boldogságról fogok ma írni Neked és nagyon remélem, hogy ez az írás felnyitja majd a szemedet, s néhány dolgot másképp fogsz látni, tenni, megélni utána. A boldogság bármikor elérhető, még karantén idején is. Ha érdekel, hogyan, miért, olvass tovább!

 

 

Sokan tartják úgy, hogy mi magyarok nemzet-szinten vagyunk pesszimisták, rosszkedvűek, negatívak. Talán tényleg van abban valami, hogy ha kollektíven, nagy számban negatív gondolkodású emberek vesznek körül, akár a közvetlen családodban vagy a munkahelyeden, a metrón, az utcán, a boltban, akkor azok a rezgések lesznek hatással rád is, míg, ha egy közösség legtöbb tagja elégedett az életével, akkor az a pozitív hangulat a többiekre is könnyen „átragad”.

A több mint 10 éve tartó önismereti utamon azonban azt is megtanultam, hogy ha nem a környezetemre koncentrálok elsősorban, hanem befelé figyelek, akkor olyan rejtett energiákra, hajtóerőkre, értékekre lelhetek, amik egyszer s mindenkorra megakadályozzák, hogy egy külső behatás, egy igencsak kilátástalan helyzet befolyásolni tudja az én lelkiállapotomat és kibillentsen a belső harmóniámból – legalábbis hosszú távon semmiképpen!

Vallom, hogy a boldogság NEM egy végcél, amiért évtizedeken át küzdeni kell, és nem csak bizonyos, a társadalom vagy mások által sikeresnek titulált pozíciók és anyagi javak megteremtésével válhat elérhetővé. A reklámok sokasága viszont ezt próbálja belénk sulykolni, hogy még több felesleges dolog megvásárlására ösztönözzenek minket elhitetve, hogy ezek jelentik a vágyott életérzést.

A boldogság NEM is egy olyan, genetikailag 100%-osan meghatározott jellemvonás, amire azt mondhatjuk, hogy ha nem velünk született, nem ez az alapbeállítottságunk, akkor azon már többé sosem lehet változtatni.

A boldogság azt végképp NEM jelenti, hogy folyton kacagunk és mindig szuper jól érezzük magunkat. Nem elég annyi, hogy minden nehézségünk dacára folyton mosolyt erőltetünk az arcunkra és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Semmiképp nem arról van szó, hogy a nehézségeinket söpörjük a szőnyeg alá és „játsszuk el”, hogy minden „happy”.

Ha mindez nem az, akkor mi is valójában a boldogság?

 

A boldogság egy olyan létállapot, ami bármikor, bármilyen körülmények között megteremthető, de az is igaz, hogy nem állandó, inkább kissé hullámzó. Egy gyűjtőfogalom, amibe beleérthetjük a jól-létet, a harmónia érzését, az elégedettséget (mind a magánéletben, mind a munkánkkal, hivatásunkkal kapcsolatosan), a kiegyensúlyozott lelkiállapotot, a jó egészségi állapotot, a kellemes időtöltések lehetőségét, az érdekes és feltöltő hobbikat és még hosszan sorolhatnám. Sok-sok olyan építőkocka, amiket mi rakhatunk össze magunknak, ki-ki aszerint, hogy számára ezek közül mi a fontos. A két fő alkotóeleme a stabilabb, magas boldogság-szintnek az elégedettséged mértéke az életed jelenlegi állásával és az, hogy hogyan érzed magad nap mint nap a bőrödben.

Ezért merem azt állítani, hogy a boldogság lehetséges, még akár most is a karantén idején, hogy bármilyen helyzetet, legyen jó vagy rosszabb, behelyettesíthetek a „karantén” helyére – ám ami nem változik egyetlen esetben sem, az a BOLDOGSÁG MEGTEREMTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE.

És ha eddig nem így gondoltál rá, akkor se keseredj el, mert akár ezekben a napokban is tehetsz azért, hogy közelebb kerülj a Te saját boldogság-életérzésedhez!

 

Tehetsz most azért, hogy javíts az életkörülményeiden? Talán nem hatalmas lépéseket, de kisebbeket nagyon is! (Olvasd el ezt a blogbejegyzést, ha konkrét ötletekre vágysz.)

Tehetsz azért, hogy naponta jobban érezd magad a bőrödben? Szerintem minden további nélkül! (A sztresszkezelés kapcsán itt írtam néhány tippet a napi jól-léthez, olvasd el, ha kíváncsi vagy rá.)

És hogy miért is annyira fontos ezt tudatosítani most talán még egy átlagos helyzetnél is jobban?


Tudományosan bizonyított tények következnek:

  • a boldog embereknek jóval kevesebbszer vannak szív és érrendszeri megbetegedéseik,
  • a boldog embereknek az átlagnál sokkal erősebb az immunrendszere,
  • a boldog emberek sebei gyorsabban gyógyulnak,
  • a boldog emberek jobban odafigyelnek az egészséges táplálkozásra,
  • és a boldog emberek tovább élnek.

Ezért nagyon nem mindegy, hogy a napjaid depresszív hangulatban, sírdogálva, esetleg félelemben vagy a kilátástalanság nem szűnő érzésével telnek, vagy éppen ellenkezőleg, minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy még ebből a jónak semmiképp nem nevezhető helyzetből is kihozd a magad számára a lehető legjobbat! Szóval nagyon kérlek, ne halogasd tovább a lehetséges lépéseket a saját érdekedben, a saját boldogságod megélése felé!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, ha szeretnél hasonlókat olvasni, kövesd a Mindennapi luxus Facebook oldalt! 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!